Evangélikus erődtemplom

A templom erődítménze hűen tükrözi azt a politikai bizonytalanságot, ami a magyar királyság és fejedelemség uralkodásának utolsó éveit befolyásolta. A védekezés teljes mértékben átvolt engedve a lakosságnak, amely javarészt német (szász) etnikumi volt. Nekik köszönhető a lutheránus (evangélikus) reformok bevezetése, kulturális és művészeti újítások elfogadása.

Mindannak ellenére, hogy a szászok a XIII században az istentisztelő helyek nagy részét úgy építették, mint a román stílusú három hajós bazilikákat, Homoródon található azon ritka román stílusú templom-termek egyike, amely nem három hajós és a XIII század utolsó harmadában épült.

Az erős homoródi vár-templom a XIII század második felében épült. Az első restaurálás a XIV század első felében történt, amikor a festék megerősödött és jó minőségű freskókkal lett bevonva. Majd a XV században a román stílusú templomot erődítmény által megerősítettek. A régi oltár fölé egy tornyot emeltek, valamint a templom köré két úgynevezett függönyt, az egyiket tornyokkal a másikat azok nélkül.

A legmagasabb torony hét emelete eléri a 27.7 méter magasságot, a nyolcadik emelet pedig egy fából készült balusztrádot formáz, jelenleg itt van elhelyezve a templom három harangja. Az öreg torony emlékmű kőtömbből lett építve az énekkar fölött magasodik, innen védték a homoródi templomot. A román stílusú diadalívet, amely a torony nyugati falának súlyát tartja kővel töltötték meg, hogy megakadályozzák az összeomlástól, így az énekkar elkülönült a teremtől, ezáltal már nem tudott istentisztelő helyként szolgálni. A pontos dátumot nem ismerjük mikor zárták be a diadalívet, de az biztos, hogy a reformáció előtt, mivel az énekkarban sértetlenül megmaradtak a katolikus jellegű falfestmények.

A torony belsejébe nagy lyukak találhatóak (10-15 cm átmérőjűek) vízszintesen elhelyezkedve egyik a másiktól, nagyjából 2 méter távolságra, amelyeken a fény szépen behatol. Ilyen és ehhez hasonló lyukakkal sok európai középkori épületnél találkozhatunk, valamint a XII századbeli váraknál. A lyukak okozója az építkezési állvány rögzítésének a helye. Az emberi magasságot meghaladó fal mindkét oldalát vékony tölgyfa törzsekkel támasztották ki, amelyek magasabbak voltak a falnál. Majd kőrétegekkel rögzítették, a végjeikre pedig deszkákat helyeztek el, amelyek rakfelületként szolgálták a kőműveseket.  Miután a tornyot felépítették az építkezési állványt véglegesen lebontották, a tölgyfa törzseket elvágták a fal vonalán, úgy, hogy a falba rögzített farész ott maradt. A fa a legtöbb esetben elkorhadt a lyukakban, vagy a madarak és a szél eltávolítottak onnan így maradtak meg a lyukak.

A XV század végén a templom körül egy 7-8 méter magas védőfalat emeltek, a sarkokon pedig kétszintes és tetővel ellátott örző tornyokkal. A védelmi folyosó fa támpillérekkel volt megtámasztva, amely körülveszi a fal felső részét, tovább menve a tornyok homlokzatán az udvar felől. Ezeket a mai napig megőrizték a védőfal nyugati, északi és keleti oldalain. Egy bejárat található a nyugati oldalon, amely védőtoronnyal van ellátva, melynek folyosója faburkolatos. A belső függöny, a második védőfallal van körülvéve, ez rövidebb, megformálva a „Zwingert” amely a déli és nyugati oldalon a mai napig áll.

Az 1623-as tűzvész teljes mértékben elpusztította a vár minden részét, ami fából volt. A torony keleti oldalán egy felirat emlékeztet, hogy leégett a tető, amit 1626-ban újjáépítettek. „Anno 1623 dic 13 Aprilis incendio per incuram Andreas Henrich orto conflagrata haec turris restauratur 1626 jun. 19, pastore existente Georgio Vustio” (1623-ban április 13-ik napján Andreas Henrich gondatlansága miatt tűz ütött ki, és lángokba borult a torony, amit restauráltak 1626 június 19, lelkipásztor Georgio Vustio). Ugyan ebbe a toronyba helyezték át a három harangot 1932-be.

Mivel a lakosság száma egyre csak nőtt, 1784-ben kénytelenek voltak egy új énekkart létrehozni, ami azzal járt, hogy kitörték a terem déli falát, egyedi megoldásnak számít Erdélyben. Ezt megelőzően pedig úgy próbáltak mindenkinek ülőhelyet biztositani, hogy egymás fölötti erkélyeket fogattak fel a falak oldalára, sőt a nyugati falra három emeletes erkélyt helyeztek. A legfelső erkély az úgynevezett „Élet vára” itt foglaltak helyet azok a fiatal fiúk, akik a következő évben konfirmáltak, a második évben a középső tribünben is leülhettek, a nagyobb legények mellé.

50 éves korukig a férfiak az északi fal alsó tribünjébe, az idős férfiak pedig a földszinti fal mentén elhelyezett padokon hallgathatták az Isten tiszteletet. Míg a nők a templom közepén lévő padokon foglaltak helyet. A terem később faburkolatú mennyezetet kapott, amit egy diszitett medalion ékesít.

A templom belsejébe találunk egy szószéket, melynek paneljei hagyományos népi festménnyel van ellátva, és virágos mintákkal ékesített lelátókat. És ne feledkezzünk meg a festett oltárról sem, ami az énekkarban kapott helyet. A közepén pedig a megfeszített Krisztus, neve latin, héber és német nyelven is felvan tüntetve. Két oldalán egy-egy szobor áll, az egyik Szent Péter kezében a kulccsal, a másik pedig Szent Pál a karddal. Az oltár fölött magasodik az orgona, tőle jobbra pedig a napjainkban használt bejárat. A templom bútorzata: oltár, orgona, szószék, padok és gyertyatartók, mind barokk stílusban lettek elkészítve 1793-ban.

 



Székelyzsombori vár

1486-ban „Sombor” a kőhalmi székhez tartozott. A település neve ősi magyar eredetű, úgy is mondhatnánk, hogy a német „Sommerburg” elnevezést magyarosították. Két magyarázat is létezik a történelemben: a helyi közösség eredetileg német ajkú, és az is maradt ameddig a Reformáció hatására a vallásuk asszimilálódott míg nem teljesen eltűntek (1653-ban már csak 9 szász család lakott itt) ami a gyarmatositás és a székely bevándorlásnak tudható be (már 1502-ben is volt rá tanúsítvány) ennek következtében lettek evangélikusok. Amikor a várat említjük mindkét elnevezését figyelembe kell vennünk: „A nap vára” és „Zsombor vára”.

Miután a telepesek megjelentek lehetővé tettek egy kezdetleges nemesség kialakulását már a XVIII század első felében, viszont a falu kettéosztását a „Királyi föld” (szász székek) és a „Nemesi föld” (megyék) határokkal szentesitették, különböző őrökkel, akik felelősséget vállaltak a XIX században.

A szászok felhasználták tudásukat, és köveket faragtak, hosszú támadásoknak is ellenálló építményt hoztak létre, amely képes befogadni az egész falut, és amelyben bőven volt hely az élelem eltárolására. Annak ellenére, hogy méreteit tekintve a vár nem túl nagy, mégis hosszú éveken keresztül védte a falu lakosait. Több száz év után is az idő megőrizte a vár fő védelmi körletét.

Egy alig olvasható, elmosódott felirat megemlíti, hogy 1692-ben restaurálások folytak a két évvel korábbi történések miatt – a tatárok támadásáról van szó, akik Thököly Imre herceget segítették a Habsburgok elleni harcban.

Mára már csak az egyik fal maradt fenn elég jó állapotban, míg a déli sarokban még látható nyoma van egy valamikori két szintes helyiség maradványainak, ahol nagy valószínűséggel az élelmet tárolták mindemellett veszély esetén védelmet nyújtott a falusiaknak.

Korábban a vártornyokban tárolta a parasztnép a szalonnát, ez a szokás mindenhol jelen volt a Barcaságban.  Csakis tavasszal kezdték meg amikor a kakukk énekelt, a szalonnákat eltérő jelekkel különbözették meg, hogy mindenki ismerje fel a sajátját. Ez a szokás egészen 1945-ig maradt fenn. Másik érdekesség, hogy minden szász szokást és ünnepséget is a várban tartottak hosszú ideig.

Amit ma látunk csak sejteti velünk milyen büszke vár volt valamikor és hogyan szolgálta, védte a falubelieket. Napjainkban már csak csodálni és elismerni tudjuk azt az építészeti értéket, amely minden viszontagság ellenére kitartott, és megmutatja nekünk a nyomait egy valóban kivételes népnek.

 


 

A Mirkvásáron található több százéves tölgyfa

Ez a fa a Quercus sesiliflora csoporthoz tartozik és hozzávetőlegesen 930 éves. Méreteit tekintve a legnagyobb Romániába, és az egyik legnagyobb délnyugat Európába. A 2009-ben megszervezett „Románia legöregebb fája” versenyen első helyezést ért el. 1.7 km-re található a falutól, egy legelőn ahol több évszázados tölgyfák állnak ameddig a szem ellát. A mirkvásári tölgyfa törzsének a kerületét 1.3 méterre a talajtól mérték meg és nem kevesebb, mint 9.3 méter, magassága 21.3 méter, a koronája majdnem teljes, szépen lekerekített. Mindemellett 3 méterre a földtől 5 tuskónak a nyoma látható, ami az élete során elveszített koronákra utal.

 

GPS koordinátái Románia legidősebb tölgyfájának:

Tölgyfa koordinátái: 46.0661965É, 25.3620458K

Országúti letérő: 46.0726315É, 25.3415295K


 

Homoródi fürdők (iszapvulkánok)

A homoródi fürdő egy geológiai rezervátum, amely a Persányi-hegység lábánál található, ahol érintkezik az Erdélyi Kárpátaljával, tengerszint feletti magassága 460 méter, ahol Homoródok hullámtéri torkolati része is van. A terület különlegessége tehát a föld alatti gáz tevékenységek által kibocsájtott gáz, másnéven iszapvulkán.

Már a XX század elején is előszeretettel használták a homoródi termálvizet különböző betegségekre. A két világháború között 6 forrás vizét gyűjtötték két medencébe. A fürdő állomás 1975-ig maradt helyi érdekeltségű, említésre méltó, hogy még az Egyesült Államokból is jártak ide gyógykezelésre, napjainkba romokba hever az egész, és jelentős befektetésre lenne szükség ahhoz, hogy visszanyerje eredeti formáját.

Az ásványvíz és az iszapvulkán magas kén tartalma miatt, gyógyította és enyhitette a reumás, bőrgyógyászati, belső elválasztási (endokrin), ideggyengeségi, epeúti, máj és emésztési zavarokat. A gyógyító víz és az iszap tisztitó képességét már a két világháború között szakemberek ismerték el. A hajdani fürdőhely körül egy csodálatos látkép tárul elénk amely az általános urbanisztikai tervbe szerepel mivel alkalmas terület nyaralók építésére.

 


 

Helyi látnivalók

Mirkvásári evangélikus erődtemplom:

A XIII században épült, egy régi XII századbeli román stílusú bazilika helyére.  Az egyház összességét alkotja a templom, torony, az erődítmény körlete és mellékletek mindez műemléknek számít, kódja: LMI BV-II-a-B-11732. Bár 1621-1623 között felújították a templom leégett a török-tatár hadjáratok idején 1658-ban. A bútorzat, ezalatt értendő a székek és a lelátók 1788-ból valók. A jelenlegi templomtorony csak a XIX század második felében épült. A templom körül lévő erődítmény egyszerű klasszikus téglalap formájú,  saroktornyokkal ellátva.  A délkeleten található torony az egyetlen, amely megőrizte eredeti formáját, a múlt emlékeit képviselve, valamint, hogy a beillesztése bástyafalak elvágásával történt.

Majdnem az egész nyugati felét a régi vártemplomnak lerombolták, vagy részlegesen hozzáépítették a papilakot, felekezeti iskolát. A sarkon levő épület kinézete még mindig odavonzza a tekinteteket a támfalak és lépcsős támpilléreknek köszönhetően. A 6-7 méter magasságban lévő részeken a mai napig észrevehetők a lövésnyomok, ha megszeretnénk közelről nézni ezeket akkor az emeletes őrjáratokon kell végig mennünk. A templom énekkarában néhány falfestmény maradványai láthatók, az oltárnál pedig egy 1.61 méter magas kereszt, stílusa a gótikus és reneszánsz közti átmenetet képviseli.

Mirkvásári ortodox templom:

A Szent Miklós elnevezésű ortodox templom egy régi fatemplom helyére épült 1823-ban. Az istentiszteletként szolgáló hely kőből, téglából épült, erdélyi stílusban. A falu egyik domb oldalán található, igazi román otthon és spirituális központ. A belsejébe egy kereszt található, amelyet az egyik falusi lakos talált egy fenyőfa törzsébe.

Az elmúlt években a templomot kívül-belül felújították: lecserélték a tetőt, ablakokat, bútorokat és az ikonosztásra szolgáló részt. 2006-ban első alkalommal volt megfestve a Hosszúmezőről származó Victor Boarţ által. 2010 október 17-kén vasárnap Laurențiu tiszteletes Erdély érseke újra szentelte a templomot és misét mondott az újjáépített oltárnál, a Szent Szertartást egy csoport pap és diakónus vette körül.

Sós vizes kút:

Homoród község természetes forrásai közé sorolható. A vizet felhasználják főzésre, sajt, savanyuság és szalonna tárolására.